. : Chapter Thirteen : .

Mindenre fény derül :D Jó olvasást :DD Xoxo ♥♥♥♥♥ Komikat!!

.::Nicole::.

Forró ajkak tapadtak az enyémre miközben szorosan ölelté a derekamat erős karok. Követőzve mozogtak az ajkai az enyémen, várva hogy vissza csókoljam de telesen össze voltam zavarodva. Először is bejöttem egy hét nyaralás után a saját szobába ahová senkire se számítottam, erre bejövök és valaki a semmiből megcsókol. Teljes a zűrzavar és a legjobban az irritál hogy halvány lila gőzöm sincsen hogy még is ki ez...

-Nicole!- suttogta a fülembe mikor elszakadt tőlem és a fülembe suttogott. A hangja érdes volt, még is nagyon kellemes és megnyugtató, de valahonnan nagyon ismerős is egyben.

- Mike! - toltam el magamat a mellkasára támasztott kezeimmel.- Te még is mi az ördögöt keresel itt? - ijedten kidülledt szemekkel néztem rá, nem tudtam mit mondjak. Mike, ő kint élt Németországba egy városban éltünk, nem rég költöztek oda, talán gimnázium utolsó előtti évében. Engem osztottak be mellé amikor megérkezett hogy vezessem körbe az iskolába kísérjem az óráira. Jó fej fiú volt, sőt nagyon kedves, udvarias, tisztelettudó, vicces. Szóval minden benne volt amire  csak vágytam. Még hozzá ég felé meredő nap szívta, szőkés haja volt amit minden reggel zselével állított be egy két mozdulattal, akár csak Niall.. Tökéletes kék szemei néhol keveredtek a szürke árnyalatával. Mindig is szívdöglesztő mosolya volt amihez a Colgate reklámból kiszaggatott fogsor is járt. A gimibe ő volt a lányok álma, az álompasi, pedig nem volt kiemelkedő sportoló, nem volt a focicsapat tagja vagy a kosárcsapaté. Okos fiú volt, és még is hozzá nagyon kedves és vicces is. Talán ezért is gabalyodtunk egymásba a középiskolába mikor oda jött. Amikor Tom itt volt akkor hármasban lógtunk viszont amikor Tom visszament Londonba akkor mi mindig ketten maradtunk.

- Meglátogattalak. - vigyorgott ön elégedetten. Tudta hogy mivel tud levenni totálisan a lábamról. És ezt nagyon sokszor ki is használta, lehet hogy ezért is zúgtam bele régen. Sokáig kerülgettük egymás, hisz mind a ketten azt hittük, hogy nem tetszünk a másiknak, ami nem volt éppen igaz. - Mondtam hogy majd meglátogatlak.

- De hát nem úgy volt hogy te Prágába mész és ott dolgozol majd apád cégében?  - még mindig teljesen meg voltam hökkenve és a kezemmel az ágyam lábtartóját szorongattam már úgy hogy az ujjperceim már fehérek voltak.

Mike

- Elmagyarázom. - mosolygott majd csuklóra fonta az ujjait és lefejtette az én ujjaimat a támláról és leültetett az ágyra ő pedig mellém ült.- Emlékszel mikor érettségi után azt mondtam hogy nem tudok tovább maradni? - játszott az ujjaimmal és lefelé mosolygott majd rám emelte gyönyörű szép szemeit. Amik még most is ugyan úgy csillogtak mint régen. Nem tudtam megszólalni csak bólogattam. Hogy ne emlékeznék rá? Tizenegyedik félévében jöttünk össze, akkor mertük elmondani a másiknak hogy mit érzünk, és attól a pillanattól kezdve mikor megcsókoltuk egymást, azóta voltunk egy pár. Nem tudtak minket szét választani, hisz mi így imádtuk egymást a legjobban. Olyanok voltunk mint a legjobb barátok és a szerelmesek egyben. Nagyon jó kapcsolat volt. De tizenkettedik végén minden megváltozott az érettségi után. - Akkor azt mondtam neked hogy nem maradhatunk együtt mert én elmegyek. Azóta is úgy gondolom életem legnagyobb hülyesége volt azt mondani hogy szakítsunk, még akkor is mikor te kijöttél utánam a fizetésedből, és próbáltál a kedvembe járni próbáltad újra összehozni ezt a kapcsolatot de én ellöktelek magamtól. Azóta is nagyon szidom magamat miatta hogy miért is kellett ezt tennem?

- Akkor már utána tök mind egy volt mert ahogy láttam találtál magadnak más lányt Mike... - néztem a zoknimat és nem mertem ránézni mert tudtam ha fölnézek meglátom azokat a gyönyörű szemeket, biztos nem tudok ilyen magabiztos lenni.

- Csak próbáltalak elfelejteni...

- Mike igazából engem nem is az érdekel hogy hol voltál mit éreztél amiből azt sem tudom hogy mennyi igaz, engem nem ez érdekel. Hanem az leginkább hogy.. Hogy mit miért is vagy itt? Miért épp most tűntél föl? Mert eddig egy büdös szót nem szóltál hozzám, nem hívtál, sőt még a számodat is megváltoztattad, a Skypeo-dat is törölted. Pedig nagy szükségem volt rád, és azt mondtad hogy rád akármikor számíthatok... Hát egy nagy lószart azt számíthattam rád! - itt már talpra ugrottam és kirántottam a kezeimet az övéből. Könnyek egyre jobban gyűltek a szemembe és az óriási gombóc csak úgy szorította a torkomat. - Egyáltalán tudod hogy mi történt velem? Velünk? Olivel? Ott se voltál a temetésén! - a kezemet rázkódott a visszafojtott érzelmek miatt.

- Várj, Olive meghalt? - állt föl elnyílt ajkakkal.

- Erről beszélek Mike! Semmit sem hallottunk, hallottam rólad több mint két évig. És most azt hiszed csak visszasétálsz a életembe és minden újra tökéletes, boldogságos, gyönyörűséges lesz? - csaptam a combjaimra az öklömmel, miközben hagytam hogy a könnyeim szépen lassan lefolyjanak az arcomon. - Igen Olive meghalt! Itt hagyott! És te! Te rád lett volna a legnagyobb szükségem! De hiába hívtalak, nem vetted föl, hanem szépen lecserélted a számodat, elszakadtál tőlem! Ha itt lettél volna nem kerültem volna be a kórházba azért mert túl sok gyógyszert vetem be, és elmondom nem véletlenül hanem teljesen direkt. Szegény Tom ő is csak most tudta meg, de ő rá számíthattam mert mikor Georg is megvakult ő fölvette a telefont meghallgatott és el is jött hozzám. - zokogtam még midig a szemébe nézve.

- Én.. én ezt nem tudtam. Nicole, annyira de annyira sajnálom. Tudom nem számít sokat, de kérlek. - lépett hozzám, én pedig nem tudtam ellépni tőle. - Kérlek bocsáss meg. - fogta két tenyere közé az arcomat, majd a mellkasára vont, és szorosan magához ölelt. Hangosan hüppögtem a mellkasába miközben a karjaimmal szorosan markoltam kockás ingének a hátulját. - Sajnálom Nicole. De most már itt vagyok! És kérlek adj még egy esélyt. - suttogta a hajamba, miközben ég mindig szorosan tartott magához.

- Miért akarsz még egy esélyt? Honnan tudjam hogy majd egy pár hónap múlva nem kell emgint kiutaznod az apádhoz?

- Onnan hogy itt van egy cégem, és már itt maradok Londonba nem megyek sehová. - tolt el magától és letörölte a könnyeimet. - Na mit szólnál ha ma elmennénk valahová? Egy kis közös program, mint régen?

- De csak akkor ha hozol összecsukhatós szendvicset.- szipogtam mire ő hátrahajtott fejjel nevetett föl öblösen.

- Amit csak akarsz Hercegnő. - vont újra magához és adott egy csókot az arcomra.

- Nem megyünk le? - kérdeztem negyed óra ölelkezés után.

- De lemehetünk. - engedett el de csak annyira hogy az ujjainkat összekulcsolja.

- Amúgy ki engedett be?

- Farrah. Azt mondtam neki hogy meglepetés vagyok neked, és hogy ne szóljon senkinek sem. Egyszer csak bejött egy göndör hajú srác a szobába is kicsit meglepődött hogy az ágyadon vagyok, de megbeszéltük, és azt mondta hogy tartani fogja a száját. Persze először azt hitte hogy valami perverz kukkoló vagyok, ai a bugyijaidra pályázik. - nevetett és kinyitotta az ajtót előttem és előre engedett.

- Akkor senki sem tud rólad, kivéve Farrah-t és Harry-t. Ez mókás lesz. - sóhajtottam egy mélyet majd lehúztam a lépcsőn.

- Hé Nick minden rendben volt? Csak nem akartam föl.. Mike te mit keresel itt? - lépett ki a nappaliból Tom, de úgy meg ijedt Mike látványától hogy majdnem leverte az egyik vázát a folyosón lévő kis asztalról.

- Ő egy meglepetés. Itt dolgozik Londonba. - haraptam a szám sarkába Tom kérdő tekintetére, mert tudtam mire akar rákérdezni. Hogy most akkor mi együtt vagyunk-e vagy sem. Finom bólintással jelezem neki hogy ezt majd később elmondom.

- Szia!- ráztak kezet vigyorogva egymásnak. Örültem hisz ők mindig is nagyon jól kijöttek, reménykedtem hogy ez nem változott meg. És hál' Istennek nem.

- Na jó akkor én most megyek is. Este akkor. - intett a fejével az ajtó felé, majd lehajolt hozzám és adott egy finom édes csókot az arcomra, amitől nekem rögtön pír öntötte el az arcomat. - Sziasztok!- intett be a bent ülő társaságnak akik ugyan csak kérdőn néztek ránk. A kezemet az arcom elé helyeztem hogy senki se lássa hogy fülig pirultam.

Este hajmosás után kiengedtem a fonatot a hajamból így könnyed hullámokban omlott a vállamra a hajam kis kunkorokkal a végén. Egyáltalán nem akartam túlöltözni, sőt nagyon ki se akartam öltözni mert tudtam ha Mike szervezi a vacsit és lesz benne összecsukhatós szendvics más névvel toast kenyérből készített melegszendvics akkor ott nem lesz étterem, hanem beülünk a házába a kanapéra, bekapcsoljuk az HBO-t, és isszuk liter számra a kólát. Ezért csak fölvettem egy kicsit koptatott farmert, egy krémszínű mintás toppot, és rá egy kockás inget, illetve a lábamra még fölhúztam egy bakancsot.

- Na akkor én el is indultam. - sétáltam le a lépcsőn és a vállamra akasztottam a táskámat, és az ujjamon pörgettem a kocsi kulcsot.

- Jó szórakozást. - ölelt meg Tom, majd utamra engedett én pedig intettem a srácoknak akik a nappaliba henyéltek.

- Tom -

Jó volt látni hogy Nicole ennyire izgatott a Mike-al való találkozása miatt. Mindig is tudtam hogy nem lépett túl a srácon, hisz ő volt az első szerelme ha úgy vesszük. És Mike úgy bánt vele mint egy hercegnővel.

- Amúgy honnan ismeri ezt a srácot? - kérdezte Liam mikor leültem a nappaliba közéjük és néztem ahogy játsszák a Fifát. Farrah-t pedig az ölembe húztam.

- Tizenegyedikbe jött a srác akkor Nick sulijába és Nicole-nak kellett körbe vezetnie a srácot és így kerültek össze és tizenkettedik végéig együtt is voltak csak a srác kiment Prágába és megszakadt a kapcsolatuk. De nagyon szép pár voltak. Talán ők voltak a legjobb és a legszebb szerelmesek az egész iskolájukba. Mindenki azt mondta hogy majd ők ketten, ők lesznek az álompár, akik majd a suli után összeházasodnak, és együtt öregednek meg. Persze sokan utálták is Nicole-t mert Mike elég kapós volt a suliba mert nagyon okos és kedves srác volt és a csajok bomlottak utána pedig nem is volt él sportoló. Egyszerűen a természete megfogta a lányokat. - meséltem miközben végig néztem a fiúkon. Niall csak nézett maga elé és nem szólt semmit, hanem oda adta a konzolt Liam kezébe és fölhúzta a lábait és csak maga elé nézett, és az este folyamán senkihez sem szólt.