Kis késés

Sziasztok! Nem tudom mikor tudok fejezetett írni, mert ez a hetem nagyon összejött főleg a mai napom így csütörtök. Nagyon zűrös volt, és nem éppen fájdalmas érzésekben szegény :///
Szóval a fejezetet hozom amikor csak tudom remélhetőleg a hétvégén meg tudom írni..
Sajnálom a csúszást.
Pusz
Pinky

. : Chapter Nine : .

- Nos akkor szerintem menjünk át a nappaliba és akkor ott tudunk rendesen beszélgetni. -intett a fejével, a hatalmas tévével és bútorokkal teleszerelt nappaliba, miközben három lány akik az egész vacsora alatt akaratunk ellenére is lesték minden kívánságunkat, mintha valami szolgák lettek volna.Nagyot sóhajtva hajtogattam magam alá a lábamat a fekete bőr fotelen ami úgy tapadt rövid nadrágba bújtatott lábamhoz mintha ragasztóval lett volna lekenve. Niall is kicsit kényelmetlenül fészkelődött a kanapén, majd föl adva hogy nem tud tapadás nélkül elhelyezkedni a kanapén. - Akkor most szeretném elmondani nektek, hogy miért is jöttetek ide. Tudjátok már azt hogy Oliviáról van szó.- dörzsölte össze két tenyerét majd izmos karjaival a térdére támaszkodott és úgy nézett ránk.
- Oliviának voltak egy nagyon befolyásos nagyszülei, akik miután meghaltak, Oliviára illetve a szülei íratták a házat, illetve az egész telket. De amikor Olivia szülei meghaltak, amikor házuk zárlat miatt kigyulladt. És akkor az egész telek, itt Mallorca-n és Londonban is a házuk, ráíratódott. Amikor Olivia nyaranta több hetet is itt töltött, akkor azért volt mert akkor intéztük a papírokat illetve a bíróságon az összes ügyet, mert volt akinek ez nem tetszett. Olivia el akart ide veled jönni, de sajnos ez nem,m jött össze, amikor az első autóbalesete volt, és kórházba került, és kómába esett. Emlékszel még re?
- Hogy ne emlékeznék?! Három hónapig feküdt kómában és én végig ott bőgtem a kórházi ágya mellett.
- Na akkor amikor az első pillanatban fölébredt, te akkor nem voltál ott, ő elmondta nekünk ha bármi baja lesz, akkor az ő összes vagyonát, pénzét, házát, az összes dolgát a legjobb barátnőjére, arra a lányra akit a húgaként tekint és mindennél jobban szeret, a legjobb barátnőjére, Rád hagyja. Ez írásba is lett foglalva. És ez Olivia halálával, érvénybe is lépett. Ez az egész illetve Mallorca egy kis területe ahol  még nem jártatok majd holnap elmegyünk, és még a Londonban lévő háza is mind a tied. - magyarázta miközben komoly arccal nézett engem. Én pedig csak őt néztem majd tekintetem a padlóra, majd összekulcsolt kezeimre tévedt ami az ölembe volt. Nem tudtam erre mit mondani. Iszonyúan sok érzés kavargott bennem, öröm amiért Olivia ennyire gondolt rám, bánat és szomorúság, hogy Olive meghalt, rettegés, hogy mit fogok én kezdeni ekkora házzal, és hogyan fogom kifizetni ennek a feltartását.
- Hé. - simította combomra a kezét Niall, mire én rákaptam  a tekintetemet és belenéztem most mélykék aggódó szemeibe, miközben halvány mosoly volt az arcán. - Minden rendben? - simogatta hüvelyk ujjával a combomat.
- P... persze. Csak most ez kicsit sokkosan ért. És.. ezt nekem még föl kell fognom.. Hogyan fogom én ezt itt fenntartani. Hát nekem nincsenek millióim. Csak azt ne mond kérlek hogy Oliviának egy királyi kincstárnyi aranya vagy pénze van, mert akkor biztos agyvérzést kapok.
- Hát van abban igazság, hogy van félretéve nem kis pénz.
- Én ezt nem fogadhatom el. -ráztam a fejemet majd kibújt hajszálaimat amik kiszöktek a copfomból a fülem mögé tűrtem. - Ez..
- Ezt vedd úgy hogy Olive ezzel szeretné kinyilvánítani a háláját. És ezt a levelet még neked hagyta, amolyan végrendeletféle.
- Ha nem baj én.. khm.. én ezt most elolvasnám oda kint. -mutattam a teraszra, mire mind a ketten bólintottak, de Niall még mindig aggódó szemekkel nézett rám. Lassan lesétáltam a teraszról, egyenesen addig míg meztelen talpamat nem érintette a már majdhogy nem fehér selyem finomságú homok. A Nap már ment le bíborra és rózsaszínre festve az éget és lilássá pingálta a gyönyörű csillogó tengert ami most is csöndesen nyaldosta a tengerpartot és csobogott. Lassan kinyitottam a kék borítékba bújtatott levelet amire rá volt írva Olive gyönyörű kézírással hogy Nicole-nak. Remegő kézzel bontottam ki a leragasztott levelet, és húztam ki belőle a fehér lapocskát, és remegő lélegzettel kezdtem el olvasni az üzenetet.

" Kedves Nicole!
Tudom elég furcsa még nekem is így hogy már most 17 évesen írok neked egy levelet, de úgy érzem hogy meg kell hogy írjam neked. Nem tudom miért de kell, ha egyszer véletlenül rábukkanunk együtt, akkor majd együtt nevessük ki hogy milyen nevetséges is ez az egész. De most ezt hagyjuk.
Ha valami is történne velem, tudom TE mindig ott lennél, feltétel nélkül, akár mit is érzel akkor. És ez kölcsönös nálam is. Annyira régóta ismerjük egymást, hogy emlékezni sem emlékszem rá. Már az első éves tortánkat is együtt fújtuk el, és töröltük egymás arcába illetve a sajátunkba a csoki tortát. Ha valaki bántott engem és kicsúfolt, vagy összetört de megvédtél, és helyre pofoztál, amit köszönök neked, te vagy a legjobb. Tudom néha pitiáner dolgokon tudunk összekapni, de nem tudunk sokáig dühösek lenni a másikra. Mind a ketten makacsok voltunk, és lázadók, de te mindig tudtad hol a határ a hülyeségben amikor az már nem jó iránya ment.
Ha egyszer véletlenül történik velem, valami, és én már nem leszek, kérlek, ne törj össze ne kerülj padlóra állj föl és légy ugyan az a mosolygós Nicole, akit imádok, aki a nővérem, a testvérem a legjobb barátnőm. Tudom nehéz ezt így mondani, gyászolj, de ne sokáig, éld tovább az életedet úgy ahogy eddig sőt még jobban. Találj rá arra a fiúra, aki teljes szívéből szeret téged, mert te egy nagyon szerethető lány vagy egy örök vidám csaj.
Szeretnék neked viszont valamit elmondani. Tudom ha ezt a levelet látod akkor már Hugo-val is találkoztál, az unokabátyámmal. És már Mallorcán lehetsz, állsz a puha homokban miközben remegő kézzel és szájjal, miközben a sírás kerülget élre vonulva olvasod a levelemet.
Sajnálom, hogy nem mondtam el neked mi is az amit én mindig is örököltem, sajnálom hogy nem meséltem neked róla, sajnálom hogy soha nem mondtam el hogy merre voltam a nyáron, sajnálom hogy nem mondtam el neked hogy még is milyen házam van. Igazán sajnálom tényleg. De most már ez mind a tied. Szeretném rá hagyni az egészet, te benned bízok meg a legjobban, téged szeretlek a legjobban,. te vagy az én testvérem akiben feltétel nélkül megbízom.
Remélem soha de soha nem fog a veszekedésünk egyszer a barátságunk megszakadásába végződni, mert abba belehalnék. sajnálom hogyha néha kicsit makacsabb vagyok, amikor neked van igazad. Remélem hogy soha nem kell haraggal elválnunk egymáshoz. Mert tudod van az a mondás: Ne válj el senkitől haraggal, mert ki tudja mikor láthatod őt újra.
Kérlek ne szomorkodj, élj boldogan. Nagyon szeretlek soha nem is foglak elfelejteni <3
Egy utolsó mondat ami a mi közös mondatunk és ezennel zárom is a levelemet.
CARPE DIEM!*"

Zokogva tartottam a levelet a kezemben, mindenem remegett, a térdem főképp, olyan volt mint egy kocsonya. Olyan volt mintha kihúzták volna a lába alól a talajt, térdemre rogytam és a kezeimet az arcom elé emeltem és úgy sírtam, sőt bőgtem. Hangosan hüppögtem, miközben a könnyeim megállíthatatlanul folytak le az arcomon. Nagyon fáj, nagyon fáj h elveszítettem. Hogy nem látom többé, hogy nem nevethetek vele. Kibírhatatlanul fájt. Még mindig nagyon sírva emeltem el a kezeimet a szemem elől, és fogtam meg a borítékot ugyan is abban volt még valami, több kép is. És egy kollázs is amin az összes emlékünk képünk rajta volt. Ez csak még jobban megsiratott.
Úgy fél óra kegyetlen zokogás után, kezdett fölszáradni a könnyeim, egész végig csak Olive csúnya tekintetét láttam hogy mondogatja hogy ne sírj, nem lesz baj. Ha még egyszer egy könnycseppet is ejtesz megrugdoslak.

Miután kicsit megnyugodtam összeszedtem a képeket és visszaraktam a levelet is borítékba majd visszasétáltam a házba, már a Nap is lement. Niall ott ült a nappaliba de már nem a kegyetlen fekete bőr kanapén hanem a másik krém színű kanapén. És éppen gépezett. Amikor meghallotta az erkély ajtó halk susogását ahogy kinyílt rögtön felém kapta a fejét és aggódóan nézett rám. Bólintással jeleztem neki hogy minden rendben ne aggódjon, amikor Harry kegyetlen kiabálását hallottam a gépből kiszűrődni.
- Nicole! - kiáltották egyszerre mire én egy mosolyt varázsoltam az arcomra, és oda csusszantam Niall mellé.
- Srácok! Sziasztok! - integettem
- Milyen Mallorca? - jött az első kérdés Louistól. - Niall áradozott de most tőled is szeretnénk hallani, hogy neked hogy tetszik
- Gyönyörű, de tényleg. Eszméletlen szép ilyen szép helyet csak képeken láttam. De most itt van, eszméletlen milyen gyönyörű helyek vannak a világon. Nekem nagyon tetszik, és Niall bármit is mondott az úgy van. - mosolyogtam. - Na jól van srácok én fölmegyek, mert kicsit kiszívott ma a Nap, remélem nem haragszotok. Jó éjszakát, Niall neked is. - hajoltam oda hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.
- Neked is, aludj jól. - engedte el a keemet majd integettem még párat a srácoknak, és fölmentem a szobámba.


Niall
Este miután kibeszélgettem magamat a srácokkal, én is fölmentem aludni, de még előtte belestem Nicole-hoz hátha tudom vele, beszélni, mert nagyon megviselték a dolgok. De akkor ő már aludt. Végre egy kicsit alszik legalább, egész végig mióta megtudta hogy ide jövünk, görcsbe volt a gyomra és semmit sem aludt szegényem.

- 3 órával később -
Arra ébredtem hogy a gyomrom hangosan követeli a kaját. Lassan álmosan másztam le a konyhába abba bitang nagy konyhába amibe akkora hűtőszekrény volt mintha két nagy könyves polcot egybe toltak volna. Álmaim hűtője. Lomhán sétáltam föl a lépcsőn, miközben a számba tömtem a csirke szárnyat, amikor nyüszögést hallottam Nicole ajtaja felől. Halkan füleltem hátha meghallok valamit. Nicole, hangosan fölnyögött, majd motyogott valamit, majd egy sikoly szaladt ki a torkából. Kinyitottam az ajtót, és láttam ahogy a barna hajú lány összeszorított szemekkel, izzadtságban fürödve, nyöszörög, miközben hangosan motyogja hogy ne. Gyorsan kidobtam a kukába a csirkét és oda ugrottam Nick ágya mellé.
- Héé. Nicole! - simítottam végig a karján, de nem hatott.  Hé Nicole, ébredj! - ráztam a vállát de nem használt, ő tovább nyöszörgött. És egyre hangosabban kántálta hogy ne, ne hagyj itt Majd egyszer csak sikítva kiáltott föl
- NE OLIVIA!- ült föl miközben szaporán vette a levegőt, és ömlöttek a könnyei akár csak az izzadtság cseppek az arcán.
- Csss.. - vontam magamhoz reszkető testét. - Semmi baj. Ez csak egy rém álom volt. - ringattam óvatosan ő pedig apró kezeivel átkarolta a derekamat és úgy hüppögött a mellkasomban. Úgy tíz perc múlva abba hagyta a rázkódást. - Menj el fürdeni, kicsit mosd meg az arcodat, és gyere vissza. - simítottam végig a haján mire ő aprót bólintott.
Mikor visszajött nagyon nyúzott volt az arca.
- Kérlek ne menj el . -suttogta és megfogta a kezemet.
- Nem megyek, nyugi. De most aludj. - feküdtem be mellé és a fejét a mellkasomra húztam.

Nicole

Szegény Niall egész éjszaka alatt fönt volt szinte mert folyamatosan rémálmaim voltak.
- Sajnálom hogy nem tudtál tőlem aludni.- kötöttem föl a hajamat.
- Inkább én sajnállak amiért ilyen rossz álmok gyötörnek. - simogatta a karomat.
- HÉ Nicole! nyitotta ki az ajtót Hugo, és el is nyílt a szája, mikor meglátott minket összebújva egy ágyban feküdve, úgy hogy Niall-nak nem volt pólója, így egy boxerben feküdt mellettem. - Ó elnézést. - haapott az ajkába
- Nem nem történt semmi.  -húzódtam el és a lábamat az ágyról lelógattam
- Csak azt akartam mondani hogy a mai nap folyamán is egyedül kell lennetek. Ugye nem baj?
- Dehogy is. - ráztam a fejemet mosolyogva, mire ő intve becsukta az ajtót.
- Na akkor öltözzünk föl, de vegyél fel még fürdő ruhát is, és elmegyünk reggelizni jó?- csapta össze a két tenyerét majd kiugrott az ágyból. - Negyed óra és lent találkozunk! - ment ki az ajtón
Megmostam az arcomat megráztam a hajamat de a kinézetem még így sem volt mesés. Karikák voltak a szemeim alatt, és nagyon fáradt volt az arcom. Fölvettem a neon zöld fürdőruhámat rá pedig egy fehér rövid nadrágot amin szegecsek voltak illetve egy türkizkék ujjatlan felsőt. Fölkötöttem egy kis kontyba a hajamat és egy napszemüveget is a fejemre tettem.
- Indulhatunk. - léptem ki a szobám ajtaján amikor Niall kopogott.
Jó kedvűen sétáltunk végig a hatalmas utcákon ahol most kifejezetten kevés ember volt, biztos strandoltak. Vagy még aludtak. Niall-ba karolva lépdeltem végig a macskaköves utcán míg ő a derekamra helyezte óriási mancsait. Egyáltalán nem volt egyikőnknek sem furcsa hogy kézen fogva vagy egymásba karolva kelljen mennünk, amolyan természetes volt. Nekünk ez volt a természetes habár inkább szerelemes párnak tűntünk mint sem legjobb barátomnak, habár Tom-al nem így mászkálok.
*Carpe Diem=Élj a pillanatnak

III. Helyezett Lilla Novellája

III. Helyezett, Lilla Novellája:

Bocsánat

Vajon a szeretet képes legyőzni a büszkeséget? Azt hiszem igen. 

Nem akartam túlöltözni. Vagy mégis? Nem tudtam. Nem voltam biztos önmagamban sem. Kezem összevissza turkált a szekrényemben. Meg sem néztem, felvettem az első ruhát ami a kezem ügyébe akadt. A kezeim gépiesen mozogtak. A tükörbe néztem. Túlöltöztem, pontosan ez volt az érzésem. De végül is kit érdekel? Felvettem a fekete magassarkúm és a kabátom majd kiléptem az éjszakába. 

Kicsin táskám a kezeimben szorongatva intettem le egy taxist. Beszálltam, elmondtam a címet majd a város fényeit néztem. Más városokban éjszaka egy lelket sem lehetne találni az utcán, itt Londonban éjszaka szinte nagyobb volt a nyüzsgés mint nappal. Főleg ilyenkor nyáron. Megérkeztünk fizettem és besétáltam az épületbe. Senkivel nem törődtem. Sem az emberekkel, a tömeggel, az újságírókkal. Semmivel. Az egyik ajtónál megállított egy őr. Odanyújtottam neki a jegyem, majd beengedett. Pár perc és kezdődik. Áttolakodtam az embereken. Nem figyeltem a mérges kiáltásokra a hátam mögött, teljesen az első sorig mentem. 
Még pár másodperc.. És itt is vannak. 
Nem hittem hogy valaha még érezni fogok, de akkor összefacsarodott a szívem. Az öt fiú akiket valamikor nem is olyan régen jól ismertem ott álltak a színpadon és énekeltek. A tömeg tombolt, de én meg sem mozdultam, kábultam bámultam fel egyikükre. Hirtelen nem is tudtam mit keresek ott. És akkor.. 

És akkor Zayn lepillantott. Pontosan rám. Pár pillanatig elfelejtett énekelni a döbbenettől, majd rájött, hogy hol is van és tovább énekelt. Már nem volt olyan felszabadult. Sokszor felém pillantott. Valószínűleg érdekes látvány lehettem. Mindenki ugrált, tombolt, énekelt én meg csak álltam ott és bámultam Őt. 
Abban a több mint egy órában nem létezett számomra a világ. Csak Ő. Néha mikor Zayn énekelt a hangja elért a tudatomig. És olyankor a fájdalom újból és újból gyomorszájon vágott. Ez a hang nem fog többet engem ébreszteni. Soha. 
Egy idő tán ráeszméltem, hogy vége a koncertnek. A terem kezdett kiürülni, én pedig elkezdtem futni. Folyosókon futottam végig. 
Az egyik folyosó végén megpillantottam öt asztalt. Vége. Vége az autogramm osztásnak is. Hirtelen megláttam a fehér ingjét. Nem tudtam gondolkodni. Utánafutottam volna de egy őr állta az utamat. 
- Zayn - kiáltottam.
Megfordult. Rám emelte gyönyörű szemeit. 





Könnyeimet már nem tudtam visszatartani. Hirtelen megragadta a kezem és maga után húzott. Bíztam benne. Pedig igazán nem tudom, hogy lehettem képes rá azok után. Betuszkolt egy kocsiba majd utána ő is beült mellém. Szembefordult velem és félresimított egy hajtincset. Letörölte könnyeim de láttam, hogy az ő szeme is megnedvesett kissé, bár ezt később hevesen tagadta.
- Sajnálom - nyögte ki végül. 
- Ennyi? Talán többet is megérdemelnék. 
Elmosolyodott. 
- Ugyanolyan szörnyű maradtál. Hibáztam. Nem kellet volna veszekednem. Nem kellett volna olyan dolgokat a fejedhez vágnom, hogy te nem vagy híres és ezt te nem értheted. Tudom, hogy értetted. Tudtad, hogy nem könnyű, hogy kevés nyugodt percem volt, vagy hogy felismertek az utcán, hogy rajongók hada támadott le állandóan. Mikor veled voltam nem voltam biztos önmagamban. Ilyet azelőtt soha nem éreztem. Be akartam bizonyítani magamnak, hogy nem vagy rám olyan nagy hatással. De mikor azzal a másik lánnyal voltam csak te jártál az eszembe. Nem történt köztünk semmi. Nem voltam rá képes. Azt hiszem, túl büszke voltam, hogy beismerjem ország-világ előtt, hogy szeretlek.

Könnyeim fátyolán keresztül meglepődve pillantottam rá. 
- Igen. Szeretlek. És sajnálom, hogy ezt soha nem említettem. Jobbat érdemelsz.
- Persze. - bólintottam - és az nem érdekel, hogy én mit akarok?
- Dehogynem. Amióta átlépted a házam küszöbét önmagam árnyéka voltam. És csak az érdeket vajon te mit csinálsz? Vajon mit akarsz most?
- Egyszerű. - néztem rá egy halvány mosoly kíséretében - Csak téged.
Rettent közel hajolt hozzám és belesuttogta a fülembe: 
- Csak ennyit? 
Felnevettem. Ez volt ez első őszinte érzelmem hosszú idő óta. 
Attól a pillanattól fogva, hogy ajkaink összeértek nem tudtam gondolkodni. A világon csak ő létezett és én. 
Mikor karjaiban becipelt a házban a többiek tapsolva köszöntöttek. Megöleltem Louit aki közben a fülembe súgta: 
- Hiányoztál nekünk. De én tudtam, hogy visszajössz. Nem bírtam nélkülem, mi? - kacsintott rám. Újra otthon éreztem magam. 

 

II. Helyezett Hannah C. Novellája

II. Helyezett Hannah C. Novellája: 

Szabad szavak

   

’Sok kezdet van az életben s még több végzet, ahogy a filmekben mondják. Ott egy két ember írja a történet végét, elejét, s a közepét, de itt csak te írod azt amit te életnek nevezel. De vajon egy élet elég arra hogy mindent jól és egyhangúan helyre hozz. Hogy az álmokat valóra váltsd vagy éppen elég hogy olyat mond valakinek, amit eddig még soha nem tettél elég ez így vagy kell több és több?!..’    A hercegnő szava. – E mondat hangzottak a Londoni utcákon. Miközben arcomba húztam még inkább a fekete kapucnimat. Kezeimet szorosan összefontam a mellkasom előtt, s próbáltam még inkább láthatatlannak tűnni. De valljuk be hogyan lehetnék hétköznapi mikor én vagyok az ki a Londoni korona örököse. Akire most egész Londoni árgus szemekkel néz, akinek a szava most vagy kincs vagy gyűlöletként hasít a levegőbe. Aki nem menekülhet az élete elől. De úgy akar.     
Menekülni akarok, kicsit átlagosnak tűnni de nem lehet az, én vagyok az a személy akinek most ki kell mondani azt a mire talán életében soha sem vágyott. Döntenem kell. – harsogtam fel magam. Lábaim megdermedtek. Lélegzetem lelassult szavaimat formáltam a fejembe, miközben lassan kapucnimhoz nyúltam, hogy felfedjem ki vagyok az, felfedjem a valóságot amit eddig talán csak álcaként húztam az arcom elé. Azt követtem amit a Szüleim akart. Azt a címet fogtam a kezembe amit ők adtak oda nekem. S azt a szavakat használtam amik ők írtak nekem. De ebből elég volt, kitörök, és én döntök. Ahogy a jég tetején úttat tört magának a egy hajú úgy török magamnak én is úttat.
- A hercegnő szava dönt!- kiáltotta valaki mellettem.    
- A hercegnő hazudik nekünk. – Egy másik személy kiáltott fel a másik oldalamon. Fejemet kapkodtam ide s oda, nem akartam hinni hogy valaki gyűlöl.   
Hazugság volt. Minden. Igazuk volt és egyben nem is. Az én szavam dönt ez igaz, és én hazudtam az is igaz. Becsaptam őket. Kezeim megakadtak a levegőben s csak lebegtek magam mellett.
- Hol az igazság? – szóltam fel halkan épp hogy csak suttogtam.    
- Ahol az álmok. – Egy férfi hang csillant fel mellettem. Valaki még is meghallotta. Ijedten kaptam fel a fejemet. A férfi egy fejjel magasabb volt nálam. Éjfekete hajába a szél épp hogy csak belecsapott, barna szemem olyan édesen néztek  rám mint ha egy bögre barna csokoládéba néznék, édes mosolya ott csillant az arcán, kreol bőre olyan volt mintha csak most jött volna vissza egy meleg napsütötte helyről. – Hercegnő?!- Hangja hangosnak tűnt, ijedten tapasztottam kezeimet a szájára.
- Kérek ne. – súgtam s közelebb csúsztam hozzá. – Nem jöhetnek rá hogy én vagyok az. – motyogtam halkan miközben kezeimet lefejtettem szájáról, s zavarosan léptem egyet hátra. – Nekem elkell innen tűnnöm. – ráztam meg a fejemet.    
Ekkor két kéz került a szemem elé, csodálkozva emeltem fel a tekintetemet s szembe találtam magam a férfi arcával, aki halvány mosollyal meredt rám. – Fogja meg a kezem. – mondta halkan. Gondolkodás nélkül helyeztem az enyémet az övébe. Ahogy kezünk összeforrt, a férfi lábai elindultak, s én követve őt szaladtam végig a Londoni utcákon. Még nem egy tágas házba nem értünk. – A nevem Zayn Malik és kérem ne gondoljon, hogy elárulom önt. – Engedte el a kezemet, miközben mélyen a szembe nézet.    
- Köszönöm,- leheltem alig halhatóan – de kérlek tegezz hiszen veled egy korú lány vagyok én is csak kicsit máshogy élek mint, te. – Szemeibe meredtem. Vajon mennyire lehet olvasni az Ő szemeiből? – kérdeztem magamtól. – Liliana. – nyújtottam felé a kezemet, s még ő kedvesen újra beleejtette nagy meleg kezeit az enyémbe. – Hol vagyok? – kérdeztem, miközben körbe szemléltem a tágas lakásban. Minden olyan szép volt és modern. Nem éppen olyan mint a Kastélyban, ott csak a régi kor a dicső múlt mutatkozott.    
- A házunkba.    
- Többen laktok itt? – csodálkozva néztem vissza Zayn-re, aki csak zsebre dugott kézzel bólintott egyet.
- Mi vagyunk úgy mond London új csillagai az One Direction. – lépet mellém ahogy én beljebb hatoltam a lakásba s kíváncsian szemléltem a tágas teret. – Nem hallottál még rólunk? – keze az enyémhez simult amitől kicsit megijedve de még is bizseregve mosolyodtam el.    
- Tudod aki a Királyi családba születik nem éppen olyan mintha egy normális családi életet élne. Nem. Nem igazán tudom kik vagytok. Nekem az életem minden napja azzal megy el hogy megtanulom azokat amik majd egyszer az én irányítása alá kerülnek.    
- Nehéz életed lehet. – sóhajtott fel mellettem.   
- Az. – Röviden válaszoltam.    
Képes lettem volna órákig itt sétálni csak azért hogy kicsit átlagosnak érezzem magamat, de nem tehetem haza kell mennem, és a nép elé állnom. De nem akarom. Én nem vagyok ennyire merész. Én nekem ez nem fog menni.    
Mély sóhaj tört fel a torkomból, mikor a nagy bejárati ajtó előtt álltam.    
- Nem tudom mit mondhatnék, megmentettél a lebukás elől, ezért örökre hálás leszek neked. – mondtam, s közelebb lépve karjaim közé zártam a Zayn-t. – Örökre. – mosolyogva váltam el tőle, s léptem ki az ajtón. Nem vártam választ. Fejemre húztam a kapucnit.        

~*~*~*~   
   
   

Bársony fedte a testemet. Ruhám színe hasonlított egy szép barack színéhez. Testemre simulva fedte el a bőrömet, apró fodrok s apró csipkék díszítették. Még arcomon egy halvány de még is nőies smink hevert. Kezeimre egy – egy kövekkel díszített méreg drága karkötött húztam még fejemen ott hevert a korona. - Ez vagyok én. A hercegnő. – Végig nézve magamon a nagy egy alakos tükörben rájöttem hogy mióta találkoztam Zayn-nal, mióta láttam azt ahol élt még jobban átlagos akarok lenni. Napokat és órákat töltöttem el vele, azóta a nap óta, megismertem kívülről s belülről, s úgy érzem többet találtam benne mint akartam. De nem lehet az enyém, csak messziről mosolyoghatok rá, még belül szenvedve őrlődök.    
- Kisasszony készen van? – lépet be felemelt fejjel a szobába James az inas.    
- Igen,- válaszoltam majd nagy léptekkel s felemelt fejjel büszkén indultam el kifelé. Cipőm hangos dobogásként vízhangzott a folyosón. A falakon a család tagjai festményekként vissza tekintve néznek le rám.    
- Eresszen el!- Egy ismerős férfi hang kiáltott a csendbe. – Liliana. – Majd Zayn alakja jelent meg előttem, ruhája félig lerántva róla amit a két őr tehetett meg, még haja kicsit zihálva és kócosan hevert a fején. – Beszélnem kell veled. – Kezei közé zárta az enyémet ahogy oda ért elém. Én csak értetlenül meredtem rá.   
- Zayn mit keresel itt? – kérdeztem rekedten ahogy megtaláltam a hangomat. – Nem lenne szabad itt lenned, ha a Szüleim észre veszik hogy bejutották, akkor nagy baj lesz. – hadartam, aggódva.
- Nem érdekelnek a szüleid. – vágta rá azonnal, még mindig zihálva. – Engem csak te érdekelsz. – nézet mélyen a szembe, miközben kezeit az arcomra simította. – Már oly régóta elakarom neked mondani…- súgta döcögősen. -….nem tudom mikor azt se tudom hogy hogyan de beléd szerettem, azok az órák és napok mikor egyszerűen csak beszélgettünk akkor úgy éreztem hogy megtaláltam azt a személyt akit eddig kerestem, a másik felemet. – Nem hittem a fülemnek amiket hallottam pont azok a szavakat voltak amiket én akartam neki mondani, csak nem tehetem meg. Hosszú percekig csak néztem Őt, nem tudtam mit mondja. Hazudnom kellet volna. De a szívem nem engedte, képtelen voltam, a szemébe mondani hogy én nem érzem iránta ugyan ezeket.
- Kisasszony!- Egy mély dörmögős hang.    
- Sajnálom mennem kell. – téptem ki a kezeimet az övéből, s vissza se nézve rohantam végig a folyosón. Féltem hogy a könnycseppek kicsordulnak az szemből.    
- Ön jön. – Mondta Tom az alelnök. Én csak bólintottam egyet, s összeszedtem magamat, nem akartam Zayn-re gondolni de képtelen voltam. Fellépve a színpadra, úgy éreztem hogy megállt az élet s vele együtt a szívem is. A pulpitus elé léptem, s megigazítottam a mikrofont, majd csak végig meredtem a tömegen. Szemem megakadt a lehajtott fejjel zsebre dugott kézzel haladó személyen. Nem tehetem még jobban tönkre az életemet. Elveszítem ha újra csak a hazugságok, és a szabályok mögé bújok. Én harcolok, és én nyerek, itt én irányitok, nem mások.    
- Azt hiszitek azért mert Hercegnő vagyok és azért mert szabályok között élek, én hazudok. – kezdtem bele a mondatomban, miközben egész végig csak a Őt néztem. Hangomra teste megdermedt a tömegbe s lassan fordította felém az arcát. – Akik azt mondták hogy a Hercegnő hazudik nekünk, azoknak igazuk volt. – meredtem néztem a szemébe nem akartam elszakadni tőle. A hátam mögött Szüleim morgását hallottam, de a szavakat nem értelmeztem. – Szabályokat követtem, és a szabályok előírták mit mondhatok tehetek, de többé már nem élek ezzel a joggal, a királyság az én kezembe került, és én magamban döntök. – kihúzva magamat nyeltem nagyot és egy percre lehunytam a szemet. – Túl sok mindent vesztettem az életemben hogy újra csak másokra hallgassak, hogy úgy viselkedjek ahogy ők mondják. Azzal hogy kiálltam ide és nektek elmondom ezt talán vermet ástam magamnak, de nem érdekel. Én úgy akarok uralkodni hogy segítek nektek, és nem elveszek tőletek dolgokat. Azzal hogy én boldogtalan vagyok azt várják el hogy ti is az legyetek. De én nem akarok boldogtalan lenni, nekem kell a boldogság, a szerelem, s a másik énem. – mondtam, ahogy Zayn szemébe néztem, a csillogás ott volt azokba a barna szemekbe. – A szerelem, amit meg találtam, titokban. – halványan mosolyogtam. – Elég volt csak az hogy órákat beszélgessek vele, és mára már úgy érzem ő az a személy akit a másik énemnek tekintek, aki nélkül talán ez az életem nem is lenne annyira jó. Kellesz nekem. – mondtam, majd gondolkodás nélkül léptem ki a pulpitus mögül, s szökkentem le a színpadról apró nehézségek árán. A tömeg mintha tudná hogy kihez készülők. Az emberek szétváltak előttem s így üres úttat hagytak nekem és neki. Lábaim rohamosan futottak felé, még kezeimmel megfogtam a ruhám alját. – Kellesz nekem. – mondtam még egyszer mikor már csak két apró milliméter volt köztem és közte.    
- Szeretlek, Liliana. – súgta Zayn majd kezeivel a derekam után nyúlt, közel húzott magához s ajkait az enyémre tapaszozta. Akkor abban a percben éreztem úgy hogy a szavaim most nyerték el a Szabadságot, azt amire már régóta vágyok.    
- Szabad szavak vezettek el hozzád. – motyogtam ahogy ajkaink akár csak két percre is de elálltak egymástól, majd újra vad és mámorító csókba csaptak….

I. Helyzett Regii Novellája

I. Helyezett Regii Novellája:

Zene

Megbabonázva néztem az előttem elterülő, hatalmas tömeget. Tudtam, hogy egyikük sem méltat egy pillantásra sem, mégis úgy éreztem minden szempár rám szegeződik. Lesimítottam a szoknyámat, eltűrtem a szemembe hulló, göndör hajamat, majd magabiztosan elindultam. Persze csak azt hittem, hogy önbizalommal telve lépkedek. Valójában csetlettem-botlottam, nem vettem észre a lábam előtt elterülő papírgalacsinokat, amik keményre gyűrve várták, hogy mikor esem el bennük. Szerencsére egyszer sem kötöttem ki a földön, viszont elég nagy feltűnést keltettem azzal, hogy úton-útfélen megbotlottam a saját lábamban, amivel hangos, vihogó nevetést váltottam ki néhány szőke, tökéletes alakú, jól manikűrözött lányból. A suli libái. Gondoltam gúnyosan, de nem igazán érdekelt, hogy mit gondolnak rólam. Nem az ő tetszésüket akartam elnyerni. Már hozzászoktam a sok, hasonló kaliberű lányhoz, hisz ilyenek mindenhol vannak. Nem lehet kikerülni őket, akkor sem ha nagyon igyekszel. Folyton megtalálnak, a legrosszabb pillanatban, készen arra, hogy porig alázzanak, ezzel növelve a tekintélyüket, és rombolva az áldozat amúgy sem magasra ívelő népszerűségét, ami lássuk be, igencsak számít egy gimnáziumban.

Gyorsan elkaptam róluk a tekintetemet, mert tudtam, hogy ha meglátnám milyen megvető tekintettel vizslatnak, fognám magam, és észvesztve rohannék ki az épületből, amit nemigen lehetne érett viselkedésnek nevezni. Pedig be kell bizonyítanom magamnak, hogy helyt tudok állni itt, akármi is történjék. Felőlem ez az egész kóceráj a fejünkre eshet, én akkor is magabiztosan, és büszkén lépnék ki rajta. Az a fontos, hogy a legkínosabb helyzetben is nyugodt maradjak. Nem szabad pánikba esnem, különben még arcpirítóbb jelenetbe csöppenek, a saját hibámból.

Csakis előre néztem. Éreztem ugyan, hogy néhányan rám pillantanak, de hát mindenhol megnézik kicsit az új lányt, nem? A friss húst, akit meg lehet szívatni. A fiúknak nyílván csalódást okoztam megjelenésemmel. Bizonyára egy hosszú lábú, nagy mellű szőkeciklont vártak, nem engem. Én ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem nevezhettem magam szépnek. Barna, vállig érő, göndör hajammal semmit sem tudtam kezdeni, még kifésülni is nehezemre esett, így reggelente csak szimplán megráztam a fejem, és kész is volt a frizurám. Egyesek szerint jól áll, ha lófarokba kötöm, de olyan nehéz egy helyre varázsolni minden tincset, úgyis mindig kilóg egy-két göndör lokni, ráadásul a fejem tetején, így inkább bele sem szoktam kezdeni.

Ami a hajam után a legjobban zavart, az a magasságom. Vagyis a nem létező magasságom. A magam százhatvanöt centijével igencsak eltörpültem a suli folyosóján a két méteres focisták, vagy a modellalkatú- és  magasságú lányok között. Nem rendelkeztem formás, hosszú lábakkal, s a nőiességem méretei is aggasztottak. Hogy valami jót is említsek magamban, attól nem kellett tartanom, hogy azzal szekálnak, hogy kövér vagyok. A hasam lapos, a csípőm pedig pont megfelelően gömbölyödött, a mellem csekély méreteihez képest.

Miután sikeresen, és élve túljutottam a tömegen, egy szempillantásnyi időre elöntött a megkönnyebbülés. Aztán rájöttem, hogy még korántsem vagyok túl a nehezén. Ha a folyóson átmenvén nem ettek meg reggelire, akkor az új osztálytársaim fognak bekebelezni, amiért megzavarom nyugalmas életüket felbukkanásommal. Igaz, én nem zavarok sok vizet, azért egy új diákot nem szoknak meg egyhamar a többiek. Ezt sajnos tapasztalatból tudom. Kismillió költözésünk alatt volt időm rájönni erre a tényre, ami bizony az összes újonnan érkezettet elkeseríti. Ha még él bennük a remény egy kis szikrája, az hamar elalszik, miután megpillantják diáktársaik mogorva arckifejezését, és ellenséges méricskélését. Abban a pillanatban nem vágynak másra, minthogy biztonságban, és egyedül lehessenek a szobájukban, távol az iskola területétől.  Úgy ahogy most én…

Vettem egy mély lélegzetet. Menni fog. Menni fog, nem kell kétségbe esni. Biztattam magamat, s egy kis időre el is hittem, hogy nem lesz semmi baj. Miután megbizonyosodtam arról, hogy a megfelelő terem előtt állok, megragadtam az ajtókilincset, s behunyt szemmel lenyomtam. A terem dugig volt diákokkal. Néhányan a padokon ültek, hangosan röhögve beszélgettek egymással, míg mások csendesen helyet foglaltak a székükön. Mikor beléptem egy másodpercre mindenki felém nézett, majd nem törődve érkezésemmel, folytatták megkezdett tevékenységüket.

Egy ideig bizonytalanul álltam az ajtóban, tekintetemmel egy üres hely után kutattam. Szerencsére senki nem törődött velem, túlságosan el voltak foglalva a saját kis világukkal, amibe én nem tartoztam bele. Észrevettem egy, a „menőktől” megfelelő távolságra eső, üres helyet, s a nyakamat behúzva elindultam a pad felé. Igyekeztem nem nekimenni senkinek, arra is vigyáztam nehogy felborítsak valakit, netalán egy gyanútlanul üldögélő új osztálytársam nyakába borítsam a tejeskávémat, amit suli előtt szereztem be egy közeli kávézóból. Miután épségben helyet foglaltam, óvatosan körülnéztem a teremben. Senki nem törődött velem, s nem tudtam ezzel mit kezdjek. Talán nekem kéne odamennem valakihez beszélgetést kezdeményezni? Szimpatikus, hozzám hasonló arcok után kutattam a szememmel, aztán lemondtam az ötletről. Mi értelme? Pár hét, legfeljebb egy hónap után úgyis továbbállunk, felesleges lenne hosszú ideig tartó barátságot ápolnom valakivel, hisz előbb-utóbb megszakadna a kapcsolat. Mindig ez történik. Megkedvelek valakit, a következő pillanatban pedig a szüleim közlik velem, hogy költöznünk kell.

Elővettem a táskámból az órarendet, s megállapítottam, hogy irodalmam lesz. Ezt a tantárgyat legalább szerettem, s ha az Üvöltő szeleket vesszük, mint az előző sulimban, tökéletes lesz ez az óra. Azonban, mikor becsengettek és Mrs. Torricelli, az irodalomtanár belibbent a terembe, olyan légiesen, mintha egy középkori bálba igyekezne, ráeszméltem, hogy ők már vagy két hete befejezték a könyvet, és rátértek Shakespeare munkásságára. Szerencsére képben vagyok a Rómeó és Júliából, a Hamletet pedig már többször elolvastam és tanultam, tehát nem leszek nagyon lemaradva.

A tanárnő vagy nem tudott új diák érkezéséről, vagy nem vett róla tudomást –úgy, mint az osztálytársaim. De ez nem is volt baj, már untam a sok bemutatkozást.

— Hiába kiváló darab, azért akadnak hibák a Rómeó és Júliában. — A tanárnő tekintélyt parancsoló megjelenését csak fokozta azzal, hogy úgy járkált körbe az osztályteremben, mintha a legutolsó porszem is az ő tulajdonát képezné. Megállt az asztalom előtt, amit csodáltam, tekintve, hogy a terem legtávolabbi sarkában gubbasztottam.

— Mondjon egy példát, Miss…— ránézett a lapjára — Haust!

Nagyon nyeltem.

— Mindketten úgy ugrottak bele a köztük lévő szerelembe, ugyanakkor ez csak egy fellángolás volt, amiért az életüket áldozták. Az író több időt adhatott volna számukra, hogy megismerjék egymást, mert így mondhatni feleslegesen oltották ki az életüket egy szinte ismeretlen ember miatt. — Megnyaltam a számat, s izgatottan vártam Mrs. Torricelli reakcióját, miközben a velem párhuzamosan lévő padban ülő srác füttyentett egyet. Leszegtem a fejem, de a szememet a tanárnőn tartottam.

— Ez is egy szempont Miss. Haust, nem is rossz kezdésnek — mosolygott rám, s én azonnal láttam, hogy ezt nem gyakran csinálja. Néhányan a teremben morogni kezdtek. A tanárnőt elnézve ez azért lehetett így, mert ritkaságszámba ment, hogy megdicsér egy diákot, s én az „újonc” már az első órán elnyertem ezt a „megtiszteltetést”. Mégis, valahogy nem örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy nulláról lecsúsztam mínusz egyre az osztálytársaim szemében, s jobban kell igyekeznem, hogy befogadjanak.  Éppen ezért az óra további részében inkább csendben meghúztam magam.

A teremből kifelé menet ismét igyekeztem barátságos arcok után kutatni, de mindenki a fejét leszegve igyekezett a következő órájára, páran kis híján fel is löktek, így behúzott nyakkal igyekeztem a szekrényem felé. Hamarosan vége lesz. Remélhetőleg anyáék a jövő héten drámaian bejelentik, hogy csomagoljunk, mert sajnos költözünk. Makacsul erre gondoltam, hátha valóra válik a kérésem. Szerencsére apát gyakran helyezik át egyik helyről a másikra, s tulajdonképpen ennyi erővel lakókocsiban is tengethetnénk napjainkat.

Fáradtan a szekrényemnek dőltem, megnéztem hol, és mi lesz a következő órám, majd a vállamra vettem a táskám, és a szemközti mosdóba tartottam, abban a reményben, hogy ott biztonságosan meghúzhatom magam a szünetben. De amint betettem a lábam a feltűnően tiszta lányvécébe legszívesebben visszafordultam volna, viszont nem akartam hülyét csinálni magamból, így bementem az egyik fülkébe. A dolgom végezte után, mikor épp kezet mostam még mindig ott voltak. Egy szőke és két barna hajú lány beszélgetett az egyik fülke előtt, azok a kis libák, akik reggel kinevettek engem. Most is megvetően méregettek, de én igyekeztem nem törődni velük. Már nyitottam volna ki az ajtót, mikor az egyikük utánam szólt.

— Te vagy az új lány, igaz? — Lassan megfordultam. A szőke lány karba tett kézzel méricskélt, és várta a válaszom.

— Igen… A nevem Courtney —válaszoltam, s a hangom egy kisegér cincogásának tűnt. Én szívem szerint itt lezártam volna a csevejt, de a szőke folytatta az ismerkedést, s valami azt súgta, nem kedvességből teszi.

—Én Nicole vagyok, ők pedig Simone és Wendy. —A másik két lány felé bólintottam, majd ismét a kilincs után nyúltam. Időben kijutottam a mosdóból, így a szőkének nem volt esélye újabb kérdést feltennie, amiért hálás voltam, hisz szavaiból áradt a megvetés.

Tanítás után igyekeztem a lehető leggyorsabban elhagyni az iskola területét. Villámsebességgel pakoltam a táskámba az utolsó órám után, ami történelem volt, tehát alaposan lefárasztott, ahogy az is, hogy be kellett mutatkozom mindenki előtt. Mondanom sem kell, Nicole és pincsikutyái kapva-kaptak az alkalmon. Végig ásítoztak, sugdolóztak, s mikor a helyemre igyekeztem, az egyikük kitette elém a lábát, amit én szerencsésen kikerültem, majd vetettem rá egy lesújtó pillantás, mire mindhárman nevetni kezdtek. Istenem add, hogy mihamarabb elmehessek innen!  Elmondhatatlanul örültem a kicsengetésnek, s én voltam az első, aki elhagyta a termet. Mivel szinte futva tettem meg a padom és az ajtó közti távolságot, ráadásul szokásomhoz hűen nem figyeltem a lábam elé, megbotlottam a küszöbben, feldöntve valakit, aki épp elment a terem előtt, s nyílván arra vágyott legkevésbé, hogy valami idióta tyúk nekimenjen.

— Ne… Ne haragudj — mondtam neki szabadkozásképpen, majd gyorsan feltápászkodtam, és folytattam utam végig a folyosón a kijárat felé.

— Hé, várj! — Nem akartam a szemrehányását hallgatni, amiért nekimentem, így nem figyeltem rá, nyugodtan sétáltam tovább. Majd lépteket hallottam magam mögül, úgy, mintha valaki futna, s nem sokkal később egy kéz megfogta a vállamat és maga felé fordított.

— Szia — köszönt nekem a srác, akit az imént ejtettem el. Tekintetében nem láttam a dühöt, inkább kíváncsiságot véltem felfedezni.

— Szia. — Tudom, hogy udvariatlanság volt, de én már fordultam is vissza. Ő azonban mellém lépett, s velem együtt sétált.

— Te vagy az új lány, igaz? — nézett felém — Hogy is hívnak? Bocsi, a reggel olyan régen volt.

Alaposabban végignéztem. Kócos, barna haj, és pimasz mosoly. Ő is Mrs. Toricelli irodalomórájára járt, velem együtt.

— Courtney Haust — válaszoltam.

— Lucas — vigyorgott rám — Elkísérhetlek a parkolóba?

Igazság szerint nem vágytam társaságra, de bunkó sem akartam lenni, így lassan bólintottam mire ő, ha lehet még szélesebben elmosolyodott. A parkolóba menet különböző kérdéseket tett fel. Érdekelte, hogy honnan jöttem, mi a kedvenc tantárgyam, megkérdezte hogy tetszik a suli, majd szerencsére odaértünk a kocsimhoz. Pontosabban a kocsinkhoz, mivel nem az enyém volt, hanem közösen használtuk a családban. Mivel csak egy autónk volt, okosan be kellett osztanunk, hogy mikor ki használja. Apának korán be kellett érnie a munkahelyére, nem tudott volna elhozni, így ő egy kollégájával ment el, ránk hagyva a kocsi kulcsot. Anya még nem talált itt munkát, a napot arra szentelte, hogy „belakja” a házat, azaz hatalmas kupit csinálva berendezkedjen. Csak remélni mertem, hogy az én dobozaimhoz nem nyúlt hozzá, különben biztos, hogy semmit sem fogok találni, mire hazaérek. Az egyetlen hátránya annak, hogy én használom a kocsit az, hogy meg kell várjam az öcsémet, de kibírom azt a tíz percet.

A kis piros BMW-hez érve odafordultam Lucashoz.

— Hát… Akkor én megyek is, szia. — Előhalásztam a táskámból a kulcsot, s kinyitottam a vezetőülés felőli ajtót, majd beszálltam.

— Szia, még látjuk egymást — kacsintott rám, én pedig halványan elmosolyodtam. Szerencsére mögötte felfedeztem az öcsémet, s miután beszállt beindítottam a motort, majd elhajtottam.

Timothy röviden elmesélte a napját, s a maradék utat azzal töltötte, hogy teljes hangerővel hallgatta az mp4 lejátszóját, így szükségem sem volt a rádióra, habár nem tetszettek az ő zenéi, helyette az útra figyeltem. Az egyik piros lámpánál tekintetem egy közeli zsákutca felé tévedt.

— Maradj a kocsiban — szóltam az öcsémnek kihúzva füléből a fülhallgatót, mire ő értetlenül pislogott rám. Kiszálltam, és igyekeztem minél hamarabb a járdára érni, mivel körülöttem az összes autóból felháborodott kiáltás valamint dudaszó hallatszott ki. Timothy is utánam kiabált, de nem törődtem vele. Elértem a zsákutcát, ami nem volt túl hívogató. Bűzlött a szemeteszsákoktól és még kitudja mitől, tehát ha nem akartam tönkretenni a szaglásom igyekeznem kellett. Kétségbeesetten körbenéztem, hátha látok egy rendőrt, egy biztonsági őrt, akárkit aki segíthet. De úgy tűnt egyedül voltam, senki sem volt az utcán, a kocsik pedig nem álltak meg, mentek tovább nyugodtan. Dudaszót hallottam, amik egyre erősödtek, majd káromkodó hangok vegyültek zajukba. Egyik vezető sem örült a ténynek, hogy az út közepén álltam meg, így kikerülték a kocsit, az öcsém pedig egyre hangosabban kiabált utánam. Felesleges lett volna hívnom a rendőrséget, mire kiérnek, már semmit sem találnak itt. Úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást, ami egy ilyen szerencsétlen lány számára, mint én, nem éppen a legjobb döntések közé tartozott, de nem tehettem mást, nem hagyhattam ezt.

— Hé! —A lehető leghangosabban kiáltottam, és az alak felém fordult, ellökve a rémült, remegő lányt maga mellől. Mikor a köpcös, szürke sapkás férfi felém indult, beláttam, hogy ez finoman szólva is szar ötlet volt. Mégis hogy képzeltem? Kétségbeesetten körülnéztem, közben fél szememet a nem épp barátságos alakon tartottam, és lassan hátrálni kezdtem. Már épp segítségért kiáltottam volna, mikor a férfi hirtelen megállt, majd egy nagy puffanással a földre esett. Felvont szemöldökkel, értetlenül bámultam élettelen testét.

— Nyugi, nem halt meg.— A hang irányába fordultam. A valószínűleg ájult férfi mögött az a lány állt, akit pár másodperccel ezelőtt még szándékomban állt megmenteni. Hát fordult a kocka, éppenséggel ő mentette meg az én irhámat. Kezében egy hatalmas botot tartott, azzal üthette agyon az alakot.

— Hívd a rendőrséget — szólalt meg a lány újból, miközben én még mindig értetlenül meredtem a férfira. Remegő kézzel elővettem a mobilomat, és tárcsáztam a rendőrséget. Megígérték, hogy azonnal jönnek.

— Köszi, hogy elterelted a figyelmét — mondta a lány, még mindig a kezében tartva a botot.

— Öö… Kösz, hogy leütötted.— A fülem mögé tűrtem a hajamat, majd meghallottam a szirénákat. A lány bólintott jelezve, hogy innen már egyedül is boldogul, én pedig kis híján összecsukló léptekkel siettem vissza a kocsihoz.

— Ez meg mi a fene volt? — támadt le az öcsém, amint kinyitottam az ajtót.

— Ne akard tudni — néztem rá sötéten, majd beletapostam a gázba. Remek, máris kezdődnek a bonyodalmak, mint mindig, ha új helyre jövünk…

 

Eredmény hirdetés!

Na itt vagyok, és hoztam is a Novella verseny eredmény hirdetést.

Igazán köszönöm azoknak akik jelentkeztek és beküldték a novellát, amik igazán nagyon nagyon jók lettek és mind nagyon tetszett így már az eredmény hirdetés is elég nehezen ment.
Az helyezetteknek pedig majd küldök egy e-mailt is amin keresztül a helyezetteknek járó díj novellához le tudjam egyeztetni hogy mit is szeretnének benne.

1. Helyezett
Kap tőlem egy oklevelet, és egy ki lesz rakva a blogra a története illetve, ha van blogja vagy más milyen oldala akkor azt is hirdetni fogom. És indítok vele egy közös blogot ha szeretné. És egy személyre szabott novellát tőlem, amit egyeztetés után meg is írok neki amint lesz időm ( sajnálom az időm mostanság elég szűkös íráshoz, de mindent megteszek érte )

2. Helyezett
Kap tőlem egy oklevelet, a novellája kikerül a blogra, és egy évig hirdetem a blogját vagy oldalát. Kap tőlem egy személyre szabott novellát, amit ő szeretne azt fogom neki megírni.

3. Helyezett
Kap tőlem egy oklevelet, és a blogját fél évig fogom hirdetni az oldalon, illetve a novelláját a többiek is megleshetik az oldalon. És kap tőlem egy személyre szabott novellát.


Hát akkor szeretném ezennel elkezdeni az eredmény hirdetést:

I. Helyezett: Regii novellája lett.
Regii a novellád valami eszméletlen lett, ahogy körül tudtad írni az egész történetben a dolgokat szinte már teljesen úgy éreztem magamat mintha én lennék teljesen a főszereplő, és mintha én éltem volna át teljes egészében a történetet. Köszönöm szépen a részvételt, és a novelládat hamarosan az oldalon is fogod látni, illetve az általam írt novellát is majd egyeztetés után küldöm.

II. Helyezett: Hannah C.
Hannah ez a novella annyira jó volt, nagyon tetszett ahogy a hercegnőt illetve Zayn beleépítetted a történetbe. Nagyon tetszett, és nagyon szépen is leírtad az egészet. Köszönöm szépen a részvételt, és a novelládat hamarosan az oldalon is fogod látni, illetve az általam írt novellát is majd egyeztetés után küldöm.

III: Helyezett: Lilla
Lilla nagyon tetszett a novellád, izgalmas, volt és egyben nagyon szép is. A történet az igazi amerikai Happy End-féle történet volt, ami nekem nagyon tetszett. Bár a helyesírási hibákra, és a néhány elütésre figyelj oda. tudom milyen én is mindig hibázok akkor is amikor nagyon oda figyelek. Hibázni emberi dolog, de ettől eltekintve nagyon is tetszett. Köszönöm a részvételt, és a novelládat hamarosan az oldalon is fogod látni, illetve az általam írt novellát is majd egyeztetés után küldöm.

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm még egyszer a novelláját és részvételét, három csodás novellát sikerült elolvasnom. És ha lesz még kedvetek fogok még novella versenyt rendezni, remélhetőleg akkor már több jelentkezővel mint három. Szép hétvégét kívánok.
Pinkypop

. : Chapter Eight : .

 Sziasztok! Tudom lógok még egy novella verseny eredmény hirdetéssel ígérem, hétvégén hozom, de most csak részt tudtam. Remélem tetszeni fog :D Puszii xx

-Mindent bepakoltál? - ült föl a konyhában a bár székre Tom miközben éppen melegszendvicset csináltam.
- Igen, már mindent összeraktam. - bólogattam - Akkor is sajnálom még mindig hogy te nem jössz velem, de nem baj majd azért beszélünk ugye?
- Háát... - húzta a száját amiből rögtön tudtam hogy van valami amit még nem mondott el nekem.
- Mond rosszabb már úgy sem lehet... - tettem elé a melegszendvicset és a pultnak támaszkodtam, mellem alatt pedig összefontam a kezeimet.
- Szóval hogy nem igen tudsz majd izé hívogatni mert hát, nem lesz időm..
- Jaj nem baj akkor majd izé... majd ha hazajöttem akkor majd beszélünk. - mosolyogtam de ez a mosolyom annyira nem volt őszinte hisz Tom, mondjuk úgy hogy a bátyám és az ikertestvérem is egyben, akit nagyon szeretek, és már az is nehéz lesz hogy egy olyan helyre menjek egy olyan személy miatt akit elveszítettem, és bár Niall is tudja mi történt velem, Tom akkor is régebb idő óta ismer, de ezért egyáltalán nem haragszom Tomra. De az viszont az hogy nem tudunk telefonálni, egy kicsit rosszul eset nekem, mert el akartam újságolni hogy még is megértem nem fog unatkozni ebben a három napban.

Niall szemszöge:
- Hello! - robbantam be a házba és azt láttam hogy csak Tom ül a konyhában Nicole-nak hűlt helye van.
- Hello haver, Nick fönt van, szerintem egy kicsit megbántottam. - támaszkodott az asztalon
- Mert? - ültem föl mellé
- Mert hogy ti elmentek, aminek örül hogy elkíséred mert benned bízik meg utánam a legjobban, de nem tud hívni amíg ott lesztek mert én ugye táborban leszek.
- Nyugi még időt sem adok neki hogy hívogasson. -nevettem
- Nagyon bírod hallod-e. - vigyorgott rám, mire nekem egy másodperc alatt olyan vörösre váltott a fejem, mint egy paradicsom. El vonva a figyelmet zavartságomról, az asztalra ütöttem finoman a tenyeremmel, és leugrottam a székről.
- Megnézem Nicolet. - indultam fel a lépcsőn. - Szia Nicole! -léptem be a szobájába ahol három nyitott bőrönd volt és az egész szobában tele ruhával, és volt egy óriási kupac az ágyon. Azt hittem hogy Nicole a fürdőben van ugyan is be volt csukva a fürdőszoba ajtó. Nagy lendülettel, ugrottam az nagy ruhakupacra egyenesen rá az ágyra. Ijedten ugrottam föl mert a kupac alattam fölsikoltott és hangosan káromkodott hol angolul hol németül.
- Remélem nagyon jól tudod hogy ez most irdatlanul fájt! - ült föl
- Ki a franc gondolta volna, hogy nem a fürdőszobában vagy, hanem ezalatt a kupac alatt. De most komolyan mit pihengettél az ruhák alatt?-ültem le mellé és elfeküdtem az ágyon miközben csavargattam a haja :-) végét ami finom kunkorokat formázott. Kellemes virág illatú volt a haja és nagyon nagyon puha, és nagyon jó tapintása.
- Csak jó volt közöttük feküdni. - rántotta meg a vállát.
- Amúgy segítsek összepakolni?
- Nagy kérés lenne? - nézett hátra rám.
- Nem, azért ajánlottam föl. Na mit segítsek? Milyen melltartót kell fölpróbálnod, hogy megmondjad melyik jó a fekete ruhádhoz?
- Tudod mit inkább ne segíts oké? -állt föl az ágyról, és letérdelt a bőröndjéhez.
- Nicole ne már! - könyököltem föl, és ránéztem
- Mit ne már? Sajnálom, kicsit feszült vagyok, és hisztis, és aj, ma én nem tudok beszélgetni sajnálom. - dobta hátra a haját majd fölkötötte a feje tetejére egy kis kontyba.
- Nyugi nem lesz semmi baj. Na gyere segítek. - másztam le mellé és együtt kezdtük el összepakolni a  ruháit

Nicole szemszög:

Korán reggel az óra visító hangjára ébredtem, és próbáltam lecsapni, de mindig mellé nyúltam, idegesen nyitottam ki a szememet és fogtam meg az órát és jó erősen rávágtam, hogy elhallgasson. Majs a hátamra fordultam és széttettem a kezeimet de beleakadt valamibe, ami halkan nyögött egyet.
- Hát te? - fordultam Niall felé aki éppen akkor dörzsölte ki az álmot a szeméből.
- Nem emlékszel még te mondtad hogy ugorjak haza a bőröndjeimért hogy innen együtt tudjunk jó időben elindulni. - mosolygott, és megköszörülte a torkát de még íy sem múlt el reszelős, reggeli álmos hangja, ami nagyon cuki volt.
- Jé de Na akkor én elmegyek fölöltözök.- takaróztam ki, és kimásztam az ágyból, de rögtön majdnem hasra estem az egyik bőröndbe. - Utálok utazni. - motyogtam miközben már a reptéren álltunk, és néztük melyik kapun indul a gépünk.
- Én sem szerettem repülni, de nyugi nem kell félni. - karolt belém, miközben még jobban az orrára nyomta a napszemüvegét és lejjebb húzta a fullcap-et.
- Annyira tetszik ez a sapid. - pöcköltem meg a sapkát
- Majd megkaphatod, egy csomó van még.
- Jaj még nálam maradt a szürke kapucnis pulcsid, amit múltkor rajtam volt. - döntöttem a homlokomat a mellkasának.
- Várom milyen lehet az a sziget. - karolta át a derekamat és összekulcsolta az ujjait a derekamon.
- Még én mennyire. Ahogy láttam pár fényképet óla a neten eszméletlen gyönyörű.
- Akkor induljunk is mert a négyes kapuról indul a gépünk. - fogta meg a kis táskámat amit a székre tettem le, majd felém nyújtotta.

Hugo

- Palma de Mallorca -

Hát ha azt mondom hogy gyönyörű akkor nem írtam el teljesen hogy néz ki. A tenger gyönyörűen rikító kék volt, kristálytiszta már így is hogy csak a repülő ablakából néztem. Egyáltalán nem zavart hogy nem szárazföldön vagyok. Hisz gyönyörűséges volt a táj, és még Niall is mindig elvonta a figyelmemet folyamatosan nevetettet, vicces történeteket mesélt, miközben vicces arcokat vágott.
- Na azt mondta Hugo hogy kint lesz. Szóval keressünk egy Stewart táblát. - pipiskedtem lábujjhegyen mikor leszedtük a dolgainkat a futó szalagról. - Nézd ott!- mutattam egy majdnem annyi idős mint én srácra, akin fekete póló illetve fekete bőrdzseki volt. Kezében egy fehér lapot tartott a vezeték nevemmel. Mikor meglátott hogy felé igyekezünk mosolyogva intett egyet, és ő is elmosolyodott. Nagyon helyes fiú volt. Markáns vonások, nagy orr, éden fekete haj, Colgate reklámba illő mosoly, egyszerűen egy spanyol tökéletesség.
- Sziasztok! Üdv itt Palma de Mallorca-n. - tárta szét a karjait mosolyogva vagy megölelt Niall-al pedig kezet ráztak.
- Ő itt a barátom Niall, sajnos Tom nem tudott velünk jönni, mert fontos versenyre felkészítő tábora van. - magyaráztam, ő pedig kivette az egyik kezemből a bőröndöt.
- Nem baj. De akkor induljunk is, mert nem hinném hogy csak a repteret szeretnétek látni, mert iszonyat szép Mallorca.
- A tenger már rögtön megfogott. - karoltam Niall-ba, aki lemosolyogott rám, és kinyitotta előttem az ajtót, a forró levegő azonnal arcon vágott és rögtön melegem lett, mert a repülőtéren légkondicionáló volt ami fölfogta a forró levegőt.
- Hidd el ahová megyünk ott már rögtön ott a tenger. - csukta le a BMW csomagtartóját és ültünk be az autóba.
- Nagyon kíváncsi vagyok miről lehet szó- mozogtam izgatottan, és fölkötöttem a hajamat mert nagyon melegem volt, ettől a párás tűző naptól. Hiába van Londonban lassan már december itt ahogy látom akkor is úgy süt a Nap mintha nyár lenne. - Nem erre az időjárásra készültem. - nevettem miközben rángattam föl a csőnadrágom szárát a vádlim fölé. - Ahogy látom neked is meleged van. -néztem barátomra aki a sapkájával legyezgette magát és az izzadtság már gyöngyözött a homlokán.
 - Hát igen itt akkor is nagyon jó az idő mikor máshol szakad a hó.Olyan érzésed van mintha mindig nyaralnál.
- Iszonyat gyönyörű hely. - nézem ki az ablakon mikor lehúztam, és nézegettem a várost, amin hömpölyögtek az emberek aminek nagy valószínűsége van hogy a legtöbb az turista volt.
- Na és mit szeretnétek először csinálni?
- Nem lehetne hogy mondjuk a tengerhez lemehessünk?
- Nem egyáltalán nem. -tette ki az indexet.és lekanyarodott egy betonnal megcsinált kis útra. - De van egy két elintézni valóm, szóval egyedül hagylak titeket ha nem baj.
- Nem el leszünk mi ugye? - néztem Niallra, aki vigyorogva bólintott.
- Atya szent jó Isten. - tátotta el a száját Niall mikor kiugrott, a kocsiból amikor megálltunk. Gyorsan én is kiszálltam hogy megnézhessem miért is csodálkozik annyira Niall. Hát el ismerem tényleg igaza volt, bár én németül is tudtam volt egy csodásat káromkodni. Egy majdhogy nem a Disney kastélyhoz majdhogy nem hasonló palota állt előttünk.
- Hát ez valami elképesztő. - forogtam a hatalmas bejárat után mikor körbenéztem a márvánnyal kirakott aulában.
- És ez még a fele sem.- kacsintott rám Hugo amitől nekem pír szökött az arcomra, és gyerekesen az ajkamba haraptam.- Niall itt van a te szobád.- nyitotta ki a sötét mahagóni ajtót Ami egy óriási vendég szobába vezetett, Niall izgatottan tapsolt a kezével, és maga után húzta a bőröndjét.  - És akkor a tied. - mentünk arrébb egy szobával, és azt is kinyitottam előttem.
- Erre most tudnék egy tökéletes káromkodást de nem akarok. Úr isten köszönjük. - ugrottam a nyakába és nyomtam egy csókot az arcára.
- Nézz körül nyugodtan, és akkor menjetek a tengerpartra. Ha kimentek a hátsó ajtón rögtön ott a part. - magyarázta majd egy bólintással elhagyta a szobámat. Volt benne egy hatalmas irdatlanul hatalmas francia ágy amin legalább négyen elfértünk volna. Egy óriási fürdőszoba, amiben volt egy hatalmas zuhanyzó illetve egy egész falon végig futó tükör. És egy hatalmas erkély is ami a tengerre nézett. Gyorsan kikaptam a fürdőruhámat és berohantam a fürdőbe. Fölvettem a királykék fürdőruhámat, a hajamat fölkötöttem és még a fejemre nyomtam egy napszemüveget is. Bikinimre rávettem egy fehér topot és egy rövidnadrágot, még szép hogy hoztam nyári ruhákat is mert megsülnék különben.
- Hé mehetünk? -kopogtam be Niall szobájába, ő pedig kinyitotta óriási vigyorral az arcán. Meztelen felsőteste szembe került velem, amitől egy kicsit el is pirultam zavaromban, de azért elég rendesen végig néztem rajta.
- Na induljunk!- karolta át a derekamat és lefelé irányított a hosszú lépcsőn

Egész délutánunkat a parton töltöttük, vízi csatáztunk, kergettük egymást, napoztunk, beszélgettünk.
- Ez olyan mint egy rögtönzött nyaralás. - támaszkodtam a könyökömön és néztem a hason fekvő Niallra.
- Nekem nagyon tetszik. Ajj bekened a hátamat? - dobta oda nekem a naptejet, én pedig, ráültem a derekánál lévő kis gödörbe majd a tenyerembe nyomtam a fehér krémből, és össze dörzsöltem a tenyeremet, majd Niall tűzforró hátára tettem a kezeimet. Finoman kezdtem el beledörgölni a krémet napbarnított bőrébe. Finoman masszíroztam a hátát, és ahol a tenyerem hozzáért forró bőréhez ott az izmai meg feszültek. Izmos hátát olyan jó érzés volt masszírozni, hogy akár órákig tudtam volna csinálni.
- Hmm. - nyögött egyet miközben le volt hunyva a szeme
- Ne perverzkedjél Horan!
- De ha egyszer olyan jó... - tekerte ki a nyakát hogy rám nézhessen.
- Majd viszonoznod kell ugye tudod. - szálltam le róla, és a maradékot a combomba töröltem.
- Akár most is. - vigyorodott el pimaszul
- Na ma nem majd legközelebb, induljunk be jó? - álltam föl és fölvettem a pokrócot és a vizemet a homokból.
- El nem fogom felejteni. Amúgy meg tényleg nagyon jó volt, nagyon jól tudsz masszírozni.
- Hüm, talán nem azért mert masszőr vizsgám van? - néztem nevetve rá, majd összekulcsoltam az ujjainkat vele ő pedig nyomott egy csókot a homlokomra.