. : Chapter Nineteen : .

.::Nicole::.

Két nap ennyi telt el a buli óta, és azóta az eset óta, amióta Niall-el nem beszélünk és nem is találkozunk. Sőt át se jön, mikor a fiúk is átlátogatnak hozzánk. Ami persze tudom hogy nagyon rosszul esik a srácoknak, hisz úgymond ketté kell szakadniuk, anélkül hogy tudnák is hogy miért nem akarunk mi ketten egy légtérbe lenni. Na és van még egy dolog. Mike. Még mindig külföldön van és holnap után jön haza. Amit valamilyen szinten várok is hisz hiányzik, de félek is mer akkor biztos hogy el kell mondanom neki mi történt a jótékonysági esten. És nem hinném hogy tapsikolva fog nekem majd örülni.

Fáradtan csoszogtam le a lépcsőn, tizenegy óra volt, és én még csak most másztam elő a szobámból.

Lent Farrahval és Tommal találkoztam akik éppen az ebédet csinálták ketten. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám Tom mikor elcsoszogtam mellette de Farrah csak oldalba bökte. Csak ő tudta. Senki más. Nem direkt mondtam el neki ő jött rá, még pedig tegnap este, de a lelkére kötöttem hogy nem mondhatja el senkinek így is nagyon rossz érzés ez az egész.

- Jó reggel. - morogtam erőtlenül és kivettem a tejet a hűtőből hogy megcsinálhassam a reggeli kakaómat.

- Neked is. - mosolygott rám kedvesen Farrah, majd megtörölte a kezét és a szobájukba sietett mert csörgött a telefonja.

- Na jó nem tudom mi bajod van, és miért kuporogsz a szobádba folyamatosan. De tudom hogy baj van, és hogy valami történt. Amit nem mondtál el nekem. De ahogy kezdem észre venni Farrah viszont tud róla. Szóval miről van szó? - zárta el a gázol fortyogó krumplit és rám nézett. Mi másért is lenne ő az a fiú aki a legjobb barátom ha nem tudja hogy anélkül is baj van hogy én kimondom.

- Igazán tudni akarod?  - vettem ki a mikróból a bögrét és belekanalaztam a kakaót.

- Igen. - bólintott komoran. Mire én mélyet sóhajtottam majd ránéztem.

- Lefeküdtem Niall-el a jótékonysági est után. Nagyon részegek voltunk. És én nem emlékszem semmire, tényleg, és ha nem lettem volna részeg meg se tettem volna. Tényleg! És Mike semmiről sem tud, és megcsaltam és Niall lekurvázott és.. és .. Tom gyűlölöm magamat. - borultam a karjába zokogva, mire még jobban magához húzott és átkarolta a derekamat, és simogatni kezdte a hátamat, míg én összekönnyeztem a sötétkék pólóját, a mellkasába bújva.

- Css... Ne sírj! Niall sem gondolhatta komolyan. Főleg ha veszekedtetek akkor csak véletlenül dühből csúszott ki a száján. Igen mind a ketten iszonyatosan nagy hibát követettek el, de ezt meg kell beszélnetek higgadtan. Úgy ahogy majd neked is lesz egy beszéded Mike-kal, amire készülj föl nem fog neked örülni. De most pedig hívd föl Niall és beszéljétek meg hívd át vagy te menj át hozzá, de nem szabad hogy ez az egész még jobban elmérgesedjen. A srácok azt sem tudják hogy miért nem beszéltek, mindenki tisztára össze van zavarodva hogy ti miért nem beszélgettek, miért nem lógtok együtt mint régen. Szóval ezt beszéljétek meg, ok? - tolt el egy kicsit magától hogy a szemembe tudjon nézni, és a könnyeimet is le tudja törölni a hüvelyk ujjával.

- Köszönöm hogy vagy nekem. - öleltem szorosan magamhoz majd nyomtam egy puszit az arcára. - Szeretlek Tom, te vagy a legjobb. - mire ő elvigyorodott majd nyomott egy csókot a homlokomra és elengedett én pedig fölmentem a lépcsőn. Mivel már bőven a decemberben jártunk ezért már elég csípős hideg levegő volt odakint. Fölvettem egy bordó hosszú ujjú felsőt egy fekete nadrággal és egy fekete vászonkabáttal. Gyorsan még a lábamra fölhúztam a barna velúr telitalpú csizmámat és már indultam is ki az ajtón mikor Farrah utánam szólt.

- A telefonodat itt ne hagyd, és vidd el a kocsimat! - nyomta a kezembe a két említett tárgyat mire én hálásan elmosolyodtam és a piros Honda felé fordultam.

Félve parkoltam le Niall háza elé, és még pár percig az autóban ültem az út szélén és csak magam elé nézve mélyeket lélegeztem. Most vagy soha. És meg kell beszélnünk, nincs mese. Íz ajtóig meg se álltam akkora bátorságot vettem magamon, de amin arra jutott sor hogy meg kell nyomnom a csengőt minden bátorságom elszállt azonnal. Most már nem futamodhatsz meg! mondogattam magamnak majd megnyomtam a csengőt. Azt hittem hogy egy örökké valóság mire kinyílik az ajtó. Egy melegítő gatyás fehér V-nyakú póló kócos hajú Niall fogadott akinek nagyon komor tekintete volt.

- Tudom hogy nem akarsz látni, és a hátad közepére se kívánsz, de nem beszélhetnénk? - tördeltem az ujjaimat és a végén bele haraptam a számba

- Itt akarsz állni vagy be is jössz mielőtt eláznál? - kérdezte komoran mire én halványan bólintottam és belépttem a házba.

- Utálsz? - néztem rá félve. Majd levettem a cipőmet és a kabátomat, és utána mentem. Levágta magát a kanapéra és lekapcsolta a tv-t.

- Utálni nem utállak. Haragszom-e rád? Na azt már inkább. - nem nézett rám amitől még inkább kellemetlenül érzem magamat.- Haragszom rád azért, mert engem vádolsz mindennel, hogy az én hibám. Haragszom rád mert nem mondtad el hogy Mike a barátod. És haragszom rád amiért hagytál ki az életedből mikor én mindent elmondtam neked. - nézett rám végül

- Sajnálom nem akartalak kihagyni csak még én sem tudtam hogyan mondjam el. Mike az a srác aki egy nap alatt most hogy itt van fenekestül felforgatta az életemet és nem tudok mit tenni ami pedig engem idegesít. Sajnálom hogy úgy érzed téged vádollak, nem akartam dühös voltam rád akkor most már nem vagyok inkább magamra vagyok dühös. Megtudsz bocsájtani és mindent tudunk folytatni ott ahol eddig voltunk? - néztem rá félve, mert rettegtem attól hogy azt mondja hogy nem tud bennem megbízni hogy nem képes arra hogy többet lásson mert undorodik tőlem.

- Persze hogy megbocsájtok! De kérlek ne sírj! - húzódott azonnal oda és a karjába zárt. - Én is inkább magamra haragszom, hogy ennyire szeretlek. - simogatta a hátamat.

- Én is szeretlek Niall. -szorítottam a hátán meg a pólóját, mire ő kicsit eltolt magától.

- Én nem úgy szeretlek mint ahogy gondolod, én nem barátként szeretlek. Én már annál jobban, és agyon idegesít hogy ez ellen nem tudok már mit tenni, nem tudom Mike-ot elküldeni mellőled pedig látom rajtad hogy igen szereted és jól érzed magadat vele, amit velem csak úgy érzed át hogy tudom hogy te csak barátként szeretsz. - teljesen ledöbbentem. Se kép se hang. Csak néztem rá, ő pedig valamit próbált leolvasni az arcomról. De én tényleg nem tudtam mit mondani. Most komolyan Niall most vallott nekem szerelmet?

- Öhm... Niall... én.. úr isten. - nyeltem egy nagyot és ő ég mindig az arcomat nézte.

- Ne inkább ne mondj semmit. Jobb ha nem tudom hogy mit gondolsz róla. Csak egy valamit kérlek még egy valami. - hajolt közelebb és rányomta az ajkát az enyémre. Nem tudtam mit tenni csak ültem és lefagytam. Niall pedig a könyökömet fogta és még jobban magához húzott miközben egyre jobban csókolt.

- Niall nekem most mennem kell . -toltam el magamtól és fölálltam a kanapéról, és kapkodva fölkaptam a cipőmet plusz a magassarkúm melletti Conversemet ami előkerült, A kezembe fogtam a szövetkabátomat és kicsörtettem az ajtón. Szakadt az eső így szaladtam a kocsiig. Miután behuppantam gyorsan elindítottam és gyorsan sebességbe tettem. Csak egy keresztutcányit gurultam előre, mikor újra leparkoltam az út szélére és csak néztem magam elé, vagy tíz percig, majd lassan a kezemet a számhoz emeltem és mosolyogva emlékeztem vissza Niall csókjára. Majd nagyot sóhajtva csuktam be a számat és a kar órámra nézem, holnap ilyenkor Mike hazajön, és nekem muszáj lesz vele beszélnem. Muszáj lesz vele mindent lerendeznem.